Lesi László Csaba, azaz LL Junior roma származású magyar rapper, előadó-dalszerző. A Fekete Vonat egykori tagja.
Az 1990-es évek végén alakította meg két társával együtt a Fekete Vonat nevű formációt. A csapat nagy sikert aratott Magyarországon: két platina és egy aranylemezt kaptak.
Sikerük csúcsán a csapat közös megegyezés alapján szétvált és Junior 2001-ben elutazott Amerikába.
Egy év szünet után hazatért és 2002-ben a Private Moon-nal megcsinálta első szólóalbumát, amely a Köszönöm Nektek címet kapta. Az albumról 3 kislemez jelent meg: a Raggamoffin, a Hogy mondjam el és a Korkorro dalokból.
2003-ban jelent meg Junior második albuma A tűz mindig tombol címmel. Az albumról két kislemez jelent meg: a Ragamoffin 2 és a A tűz mindig tombol dalokból.
2004-ben megjelent Az én világom című harmadik album, amely meghozta a várva várt aranylemezt L.L. Juniornak. Az albumról két kislemez jelent meg: a Rabszolga lány és a Mr. Raggamoffin dalokból. 2005-ben VIVA COMET díjra is jelölték a legjobb férfi előadó kategóriában.